ez a krva vizsgaidőszak olyan
Mint amikor a búvárnak elfogy a levegője a víz alatt.
Felnéz, eldönti, hogy nem hal meg, mert nincs más választása. Életösztön, így mondják. Akkor a tekintete megmerevedik, csak fel, csak fel a felszínre néz, hogy lássa még egyszer a napot, hogy eltűnjön a mélység, a csend, a kék pedig legyen zöld. Szívja a levegőt, a semmit, mert azért hátha.
Ha pedig lenne még oxigén, talán meggondolná magát, s elidőzne. Mert csak jobb ott élni, mint fent, csak éppen képtelenség, nem fér össze a szörnyen egyszerű biológiával. Lebegne, ahogy akkor is, amikor könnyű volt az élet.
Az elidőzés után pedig megint jönne a kétségbeesett nyakmerevedés, felfelé, persze. Hogy legyen már vége, vakítson már el a nap, mert én csak egy ember vagyok, aki inkább a rosszban fent, mint a csendben és a képtelenben, lent.
#252
Akkor arra gondoltam, hová tűnt a zaj, a sikítás, a füst, a sötét. A mosoly, a vihogás, az asztalon táncolás, az asztal alatt vonszolás. A hétköznapok sokszorosa.
Csak csend van, egy ágy, néhány kósza majdnem barát, sms és fészbúk üzenet. Semmi ünneplés, csak a kopogás, az órámutatóé, ami éveket mér.
túl késő(n)
'Fölteszem olyankor a kérdést magamnak:
mit tudtál te, amit más sohasem tudott?
Ó, jelentem, 21 éves lettem. Bárki kérdezi, maradtam 20.
u.i. Robb Stark az új szerelmem. Még kelletem magam neki, úgy döntöttem.
pedig igaz barátom voltál
Nincs mit mondanom. Arra gondolok, amire akkor - köszönöm, hogy átsegítettél nehéz időkön, most már elmehetsz - most már nincs szükségünk egymásra. Nincs szükségem Rád.
c'est la vie
... de mivel a királyfi úgy látszott, mégsem menti meg a királylányt, a királylány úgy döntött, szarik az egészre - nem vár még egy évet arra, hogy a királyfi felnőjön királlyá, ne csak taknyos kölyökként viselkedjen - inkább beleszeret egy másik ország királyfijába, aki nagyon jó barátságban volt az előző királyfival, mégis, akinek nagyon is igénye volt rá, aki törődött vele és szeretni tudta. A görcsről pedig, ami a gyomrában maradt, a királylány nem vett többet tudomást.
ITT a vége, fuss el véle.
#248
Van ennek valami csendes varázsa, mikor újév estéjén fogod a hercegnős, csillámporos, epres tusfürdőd, bedörzsölöd vele a füst-drog-alkohol szagú testedet és iszonyatosan gonosz mosoly ül az arcodon...
Mert vége ennek a sz*r évnek és iszonyatosan pozitívan hiszem, hogy nem fogom hagyni, hogy az idei is ilyen legyen. Gonoszan. Hoppá.
Nátha. Láz. Lázálom.
Kell? Hová? Nem, nem, nem kell, álmodom, aludnom kell, aludnom, aztán kelnem, dolgoznom, vizsgáznom. Nem, nem kell. Mégis kell? Hová?
Lázálom.
Hétköznapok
Hat. Hat negyven. Hat negyvenöt. Hét óra öt. Áucs.
Kínosan ügyelve, hogy ne a bal lábam érjen földet előbb. Jobb kézzel hajigazítás, kócok, madárfészkek. Ásítás, csak úgy, a sötét szobába, kéz nélkül, illemre ilyen korán még nem kell figyelni. Csalódott sóhaj, vörös szem. Reggel.
Aztán a monoton kilenc óra. Igen, nálam kell intézni, csak mondd, miben segíthetek. Kávé, tea, kávé. Képmutatás, erőltetett mosoly, túlzott meleg.
És a hatalom. Az íze, ami terjeng a levegőben, az ezt is megtehetem veled.
Így kellene ezt...
http://www.youtube.com/watch?v=9n3ow4I8L08&list=LLxIVxcAItHQOyFm5B0wHKwQ&index=3&feature=plpp_video
Elbeszélgetek magammal szombat este
szeretek tanulni mások hibáiból!
-Olyan, mintha boldogtalan lennél.
-Nem vagyok.
-Hazudsz.
-Nem hazudok. Színlelek.
-Az is hazugság! Magad felé.
-Könnyebb.
-A könnyebb utat választani?
-Mert rá sem merek nézni a nehezebbre.
#243
Leülhetnétek mellém definiálni a tökéletest. Kósza gondolatokat naaagy körmondatokba önteni, s nevetve mondhatnám rá, nagy szavak senkiktől. Aztán meglepődnétek és én is elnevetném magam az arcotokon, hogy ezt egy ilyen lánytól hogy lehet, hogy meri, nem tanították meg a jó modorra. (Mintha ez tanulható volna.) Leülhetnétek mellém definiálni az Életet. Hogy minek, meddig, hogyan és miért pont így, ahogy most van. Közhelyeket mondanátok, mint találd meg önmagad és jól csak a szívével... És megint elnevetném magam az arcotokon és sírnék is, hangosan, mert engem senki nem tanított meg a jó modorra.
#242
Szülinapot szervezek. ÉN. Katasztrófa lesz, a sajátomon is csak annyi telt tőlem, hogy kijelentettem: "akinek fontos vagyok, jöjjön" és mákom volt, mert jöttek is.
Meg ez is, hogy egy hétre lejön G. és majd én jól megmutatom neki a várat meg a fürdőt meg beviszem a nagy éjszakába. Hát én nem. Borzasztóan irányítom az életet. Még jó, hogy nincsenek nagy elvárásai. Ülhet az ember egy hétig a tv előtt?
És igen, a hajam is megváltozik, a mosolyom is (kitört egy fogam) és az illat is, ami hat évig volt az enyém, erre:
Huhuhú, de tudok unalmas lenni!
Hablaty az imádott mesekönyvekről
Most, hogy a Mazsola már ott virít a polcomon, új kiadásban, színesen, jön a következő két kívánság, Fehér Klára Lesz nekem egy szigetem c. könyve és a Rémusz bácsi meséi is, mert a hetvenes években még jó mesék voltak, nem úgy, mint ma, amikor az Alice csodaországban is borzalmas megfilmesítve (ilyen világot élünk) és már nincsenek is mesekönyvek, csak Dizni hercegnők meg hát ugye tinivámpírlányjelöltek, akik valahogy mindig szerelmesek lesznek egy éppenséggel helyes vámpírsrácba (aki halkan megjegyzem 16 évesnek néz ki).
Szóval azért kell a Kis hercegem és Mazsolám mellé ez a kettő, hogy a polcomon ott virítson, amit nekem olvastak, mikor még nem voltam ilyen, amilyen most vagyok. És milyen állat már, hogy ott lesz a polcomon a hetvenes évekből származó, antikváriumból vett gyerekkorom!
Állítólag pech
És csoda, hogy ő volt az első szerelem?
http://evidia.freeblog.hu/archives/2010/06/09/Kifogtam_egy_tequila_pasit/
http://evidia.freeblog.hu/archives/2010/01/21/Nem_rolunk_szolt/
Csak a Tisza maradt Szegeden
Ajtócsukás, újranyitás, kukk, azt hiszem, minden rendben lesz. A kezem a kilincset emeli, miközben végignézek a hosszú folyosón: tényleg senkitől nem kell elköszönnöm...
Péter
Van ugye Péter nyulam, aki három éve ugyanakkora és tűri a mosógépet is illetve a szeretetemet felváltva. Azon gondolkodtam, vajon Péter hogy élné meg, ha lecserélném egy Mazsola és egy Manófalvi Manó figurára, csak úgy.
Sosem tenném meg, Péterem.
Egyszer majd gondolok rád úgy
mint egy terítőre az ünnepi asztalon. Gyűrődések nélkül, tavalyi foltokkal az emlékekből.
Egyszer majd gondolok rád úgy, mint egy havi hibára, amiért a kémia a ludas. Vagy a kor. A fiatal.
És egyszer majd gondolok rád úgy, ahogy most akarok, de nem tudok. Szenvek nélkül, tüsszentéssel. És még a zsebkendőben sem marad nyomod.
#236
Petz György
vidám temetés volt
vidám temetés volt,
mit sem sejtett a gyásznép,
talpig pletykában, szomorúságban,
tele vigasztalásban - ami a jövőt illeti,
mert ha már ott van, ahova nem szívesen,
szívtelen mégse mehet, ha már ott van;
leltározzák az ez-meg-az-ki-voltat,
történeteket merevítenek
a múltnak vásznára -
ahelyett, hogy megfigyelnék, mint gyerek,
gyereke az elhunytnak, a pajkos grimaszt,
a bizonyságot, amit a rosszul visszaillesztett,
s koponyán elcsúszott homlokbőr tett talán,
ahogy apám kacsintott: barmok, nincs halál.
Bijou
A fénykép ahol a karodban fogsz, és minden olyan szép
Sejtem, érzem, és talán tudom is már hogy egy hamis álomkép
Talán lehetne rosszabb, annyira nem vagyok egyedül
Mint a cigányzenész ki az aluljáróban magának hegedül
De azért kár... (7x)
De azért fáj
Nyugodt vagyok, megingathatatlan, mint egy rossz emlék
Bár néha kicsúszik minden a talpam alól, s eltűnik a kép
Tudom, hogy lehetne jobb is, lehetnék például boldogabb
Hogyha megtanulnám hogy lehetnél kevésbé fontosabb
Így lenne jó... (7x)
De azért fáj
Így lenne jó... (7x)
De azért fáj
Jelentem, eső.
A háztetőn esik, az ablakon csorog, a lepedőn folyik, a szíven elcsitul.